Jump to Navigation

Különc az alagsorból

2019. május 29.

Himmler Andris interjúja Szép Janóval


Janó mindig, mindenhol ott van, ráadásul inkognitóban sem tud maradni, hiszen ikonikus hajkoronáját messziről megismeri az ember. Bár az is lehet, hogy mégis több van belőle, hiszen délutánig bent van a suliban, részt vesz a tüntetéseken, hétvégenként sakkversenyekre jár, esténként színházakban lehet vele összefutni, de olyan is volt, hogy a Balatonnál, vagy a Margitszigeten találkoztunk, az egyik barátom pedig Horvátországban látta az alteregóját a nyár közepén. Ha éppen nincs mozgásban, akkor a suli alagsorában ül a számítógépe előtt, és a lauderes színházi életet szervezi. Szóval ő Janó – én pedig mindent meg akartam róla tudni. Vagyis majdnem mindent. :) 
 
A kicsi Janó és a színház 
Emlékezetes maradt számára az a mesejáték, amit alsós korában látott Szolnokon. Úgy emlékszik, a főszereplőt Cinóbernek hívták. A gimnáziumi évek alatt már volt színház-bérlete – a barátaival sok előadást nézett meg. 
„Aztán amikor az egyetem miatt felkerültem Pestre, nagyon sokáig nem jártam színházba – kiesett 5-6 év” – emlékszik vissza. 
 
Janó, a „jegyüzér”
A hosszú kihagyás után a 2000-es évek elején kezdett újra színházba járni az osztályával. A La Mancha lovagját nézték meg a Magyar Színházban. Néha maradt jegy – ekkor az egész évfolyamot hívta. Később kedvcsináló plakátokat is készített, melyek elérték céljukat: egyre több ember akart művelődni. Ma már mindenki Janóhoz fordul, ha színházjegyre van szüksége. Ő pedig egyedül menedzseli az egészet, sőt még egy jótékonysági programot is indított: jegyenként plusz száz forintot kér, amit a színházas csapat év végén egy kiválasztott szervezetnek adományoz. Tavaly kétszázezer forint gyűlt össze.
 
Janó nem fél
Szinte minden minőségi színházzal összeköttetésben áll, fontosnak tartja az alternatív előadásokat, és sokszor saját ajánló szöveget is ír a darabokhoz. Nem kerüli el a figyelmét egy izgalmas vendégjáték, és nem riad vissza a határokat feszegető produkcióktól sem.
Voltak olyan kapcsolatai is, amik megszűntek, elhaltak. Jó példa erre a Thália, amiből befogadó színház lett, és a szervezés is teljesen lecserélődött. „Ugyanez történt meg legutóbb a Bábszínházban: volt egy nagyon jó szervező-ismerős, aki átment a József Attila Színházba, ahonnan folyton küldi a műsort, de az távol áll az én ízlésemtől.” – magyarázza Janó.  
 
Janó, aki végül tanár lett
Gimnáziumban a matematika, fizika, programozás területek érdekelték, de nem köteleződött el egyik mellett sem. „Aztán végül tanár lettem – mosolyog –, és ez a Lauderrel dőlt el.” Az egyetem utolsó évében lehetőséget kapott, hogy kipróbálja a tanítást ebben a suliban. „Szóval eljöttem ide, és itt egyszerűen jó volt – itt ragadtam. Ha nem ide kerülök, szerintem már rég mással foglalkoznék.” – mondja. 
Janó, a polihisztor
21 éve erősíti a Lauder tanári csapatát matek- és sakktanárként, gitározik, és oszlopos tagja a téli sítábornak. „Ha leraknak a lejtőre, akkor leérek a hegy aljáig.” (nevet) 
Szerinte csak megosztja a dolgokat, amik elé vetődnek – szerintem kvázi egy hírportált működtet a Facebookon. Én legalábbis sokszor tőle értesülök a legfrissebb hírekről. És szerintem mások is így vannak ezzel...
 
Janó, a családapa
A nap nagy részét az iskolában tölti, ezért reggel általában a felesége viszi bölcsődébe a fiukat, délután pedig ő megy érte. „Az esték? Vagy van színház, vagy nincs.” (mosolyog). „Persze, a „kikapcsolás” egyre inkább kell.” – tűnődik. „Azért most már más az életformám, mint amilyen pár éve volt. Például nem megyek hetente négyszer, vagy ötször színházba.” 
Így is sokszor előfordul, hogy heti három előadást néz meg – leginkább főpróbák, bemutatók környékén. „Kompromisszumot kötünk otthon is, ez a lényeg”.
 
Janó visszavesz
A színházi szervezés még mindig alap, de már hétvégente kevesebb sakkversenyen tud részt venni, és az iskolán belül is vissza kellett vennie a feladatokból. „Nem panaszkodom, azért van mit tenni. De már nem kétszáz százalékon pörgök, csak százon.”
 
Janó, a rekorder
Régebben sok előadást kétszer-háromszor nézett meg, most már erre nincs ideje. „A rekordom nagyon durva. Alig merem elmondani: több, mint ötven”. Először nem is akartam elhinni, de rá kellett jönnöm, hogy nem viccel. A Maladype egykori improvizatív előadásáról van szó, ami minden este más volt, mivel sok minden a közönségen múlott. „Jóban voltam a társulat színészeivel, és épp olyan időszakom volt, amikor nagyon ráértem, és nagyon igényeltem a velük való találkozást.” Hangsúlyozza, hogy egy hagyományos darabot nem lenne képes ennyiszer megnézni. 
 
Janó és a fogadalmak
Nem szokott újévkor fogadalmat tenni, mert úgysem tartaná be. „Talán kevesebbet járok majd színházba. Most már néha érzem, hogy sok...” Ma már az is előfordul, hogy van jegye, de nincs kedve elmenni. „Kezdem érezni, hogy egy picit fáradok...” – mondja. 
 
Janó és a jövő 
„A színházi-szervezésből nagyon nehéz lenne kilépni.” – morfondírozik. Szerinte az egyetlen lehetséges megoldás az lenne, ha teljesen abbahagyná – visszaépíteni nem lehet. „Amíg a család ezt tűri és viseli... addig ez így megy...”
 
 






by Dr. Radut.