Jump to Navigation

A Javne Színház bemutatta: A Sárkány

2018. június 07.

Két teltházas előadással zártuk az évet


2018. június 4-én és 5-én a Javne Színház idei bemutatójának a Karinthy Színház adott otthont. Jevgenyij Svarc: A Sárkány című előadásához Horányi Gábor, főigazgató gondolatai itt olvashatók:


Amúgy igazgatói szemmel a Javne Színházba menni akár jelenthetné azt is, hogy megnézzük a mi kedves amatőr gyerekeinket a nagyok színpadán. Mosolygunk csetléseiken, botlásaikon, s arra gondolunk, hogy milyen ügyesek, pedig nem is színészek. Mondom, jelenthetné ezt is, de nem ezt jelenti. Aki volt olyan szerencsés, hogy a Karinthy Színpadon látta Jevgenyij Svarc A Sárkány című darabját a Javne Színház előadásában, az elfelejtette, hogy gyerekszínészeket lát. Erős, élő és eleven volt a darab minden pillanata. Mélyen megérintett mindnyájunkat, fiatalabbakat, idősebbeket egyaránt, rólunk szólt, a korról, amelyben élünk, vagy a múltról, ki tudja, mert mintha mindig ugyanaz a történet zajlana körülöttünk.

Fantasztikusan kidolgozottak voltak a szerepek, a jelmezek, a díszlet. Hihetetlenül jól ötvözte a darab a mély életismeretet a vicces, aranyos jelenetekkel. A gyerekek elképesztően ügyesek voltak, Margit, megint nagyot alkottatok! Nem színházast játszó gyerekek közé jöttünk, hanem élő, valódi elgondolkodtató, kacagtató s egyben elszomorító igazi SZÍNHÁZI ELŐADÁSRA. S erre nagyon büszkék lehettek mindannyian, akik ennek a darabnak a létrejöttében szerepet vállaltatok, akik a bemutató utáni ünnepséget ünneppé tettétek. Ahogy nagyon büszkék vagyunk rátok mi mindannyian. Ezekben a napokban is jó volt lauderesnek lenni. És mi legalább tudjuk: Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! Nincsen remény! S ha Balla Margitosan szeretném befejezni, akkor ide teszem a pontot, s ha Jevgenyij Svarcosan, akkor meg azt írom: talán mégis van egy piciny remény, legalább számunkra!

 






by Dr. Radut.