Jump to Navigation

Sakkhíradó VI. évf. 16. szám - Budapesti sakk csapat diákolimpia döntő - taroltak felsős lányaink

2018. február 26.

Február 24-én került sor a budapesti diákolimpiai csapatdöntőkre, ahol hatalmas sikerként öt csapatunkból négy továbbjutott az országos döntőbe.


Felsős lányaink pedig a mezőnyből kiemelkedve lettek ismét Budapest-bajnokok, és a két évvel ezelőtti arany és a tavalyi bronz után megint komoly országos éremesélyekkel utazhatnak április elején Szombathelyre.

Alsós lányaink (Herédi Rachel, Bakos Kata, Kánai Lilla, Bakony Kíra), a tavalyi évhez képest teljesen kicserélődött csapat igazi egységként küzdött, nagyon szerettek volna továbbjutó helyen végezni. Nagy izgalmak közepette, az utolsó fordulóbeli nagyarányú győzelmükkel végül biztosan végeztek a 4. helyen, teljesült a vágyuk, és a felszabadult képek is tanúsítják, egyáltalán nem bánták, hogy most éppen nem jutott nekik érem.

Felsős lányaink (Koltai Dóra, Dán Anna, Koltai Anna, Csikós Gabriella) harcosak és ellenállhatatlanok voltak, mindössze másfél pontot "vesztettek" a lehetséges 18-ból, 4, illetve 6,5 pontot verve a másik két érmes csapatra. Bízunk abban, főleg, mert megérdemlik, hogy harmadjára is meglesz az országos dobogó.

Korábbi országos érmeseink, akik már teljesen vagy lényegében abbahagyták a sakkozást, a középiskolás lánycsapatunkban (Horányi Panni, Balogh Flóra, Bognár Sára) tértek vissza leginkább a kaland kedvéért és a játék öröméért. Bár az elitgimnáziumok aktív, értékszámos versenyzőivel csak mérsékelten, pár örömteli meglepetéspont erejéig tudták felvenni a versenyt, igazán kitettek magukért, és magabiztosan szállították a továbbjutást jelentő 5. helyet.

Az alsós fiúk (Biró Dániel, Radó Péter, Kiss-Antos Botond, Szabó Dániel, Bognár Kristóf) a tavalyi országos döntő után ismét nagyon vágyták a sikert, és talán ez a görcsösség lett a vesztük, a hátsó táblákon nehezebben ment a játék, és az utolsó ki-ki mérkőzésen végül nem bírva az ellenféllel a döntetlen "csak" a 7. helyet jelentette számukra, fél ponttal lemaradtak a biztos továbbjutásról. Reménykedünk, hogy méltányossági alapon a szövetség biztosít lehetőséget nekik majd a részvételre, hogy együtt lehessen a teljes gárdánk.

Felsős fiúcsapatunkra (Varga Boldizsár, Radó Dávid, Kánai Bende, Csikós Csaba, Kárpáti Sára) várt a legnehezebb feladat, a legerősebb és legsűrűbb mezőny, ahol előzetesen nem voltak továbbjutó helyre rangsorolva. De nagyon összetartóan, kellő hittel és akarattal küzdöttek, a nehéz pillanatokban is helyén volt a szívük és az eszük, és még az a pech sem tudta őket megakadályozni a sikerben, ami két éve a vesztüket okozta, és még mindig fájó emlékként kísért, hogy épp az utolsó fordulóban kerültek össze az abszolút favorit Radnótival. Varga Boldi óriási izgalmak végén hozta sokkal magasabban jegyzett éltáblásuk ellen a szükséges fél pontot, és ezzel a Szombathelyet érő 5. helyet.






by Dr. Radut.