Jump to Navigation

TehetségHáz kirándulás – Szombathely

2012. október 28.

A gimnáziumi TehetségHáz az idei kirándulását Szombathelyen töltötte szeptember 21-22-én. A város Bolyai János Gyakorló Iskolájának a meghívására érkeztünk a pályaudvarra 11 órakor, ahol már várt bennünket Baranyai József tanár úr és lelkes diákokból álló csapata. Ők vállalták, hogy végigkalauzolnak bennünket az előttünk álló két nap igencsak sűrű programján.


Az első eseményre ebéd után került sor, amelynek során diákjaink Baranyai tanár úr előadását hallgathatták meg a biológia néhány aktuális kérdéséről. (Párhuzamosan a mi tanárunk , Horányi Gábor a szombathelyi diákoknak tartott előadást.) A tanári prezentációt két diáké követte, akik a szombathelyi egyetem egy kutatásában vettek részt, amelyben az epilepszia bizonyos típusainak gyógyítási lehetőségeit keresik. Az első blokk végén , kellemes ebéd utáni programként, Baranyai tanár úr egy patkány felboncolásán keresztül mutatta be az agy fő részeit, a részek elhelyezkedését, kapcsolatukat.
Az előadások után az egyetemre mentünk, ahol közvetlenül is betekintést kaptunk az fentebb említett gyógyszerkutatás folyamatába.
Este (éjszaka) a helyi csillagvizsgálóba látogattunk, ahol lehetőségünk volt az egyik nagyméretű távcsövön keresztül a Hold megfigyelésére, miközben, az egyik diákunk szavait idézve, „több, mint kielégítő „ előadást hallgathatunk a csillagászat aktuális kérdéseiről.
11-re meglehetősen fáradtan érkeztünk vissza a szállásunkra. Lefekvés előtt néhányan még kihasználták az iskola tanmedencéjét egy kis felfrissülésre.
Másnap a vendéglátó diákok városismereti vetélkedőt rendeztek számunkra, ahol négy csapatban jártuk a várost, megoldva az előírt feladatokat. A programot közös pizzázással zártuk.
A vonat indulás előtt még belefért az időnkbe némi megbeszélés. Értékeltük a kirándulást, beszélgettünk az előttünk álló év feladatairól.
A kirándulás mindenki szerint igen jól sikerült, és ezért külön köszönet illeti a vendéglátó iskola , tanárait, diákjait, akik fantasztikus vendégszeretettel fogadtak bennünket. Reméljük, valamikor a jövőben ezt még viszonozhatjuk.






by Dr. Radut.