Jump to Navigation

Sakkhíradó VI. évf. 8. szám - Lauderes sikerek a budapesti ifjúsági csapatbajnokságon

2017. december 09.

Ahhoz már lassan hozzászoktunk, hogy a budapesti ifjúsági csapatbajnokság amatőr osztályában, amely elsősorban az egyesületek utánpótlásversenye, de Lauder Iskolaként mi is régóta több csapattal indulunk rajta, az utóbbi években rendre elhoztuk az iskolák közötti különverseny aranyát. Arra azonban idén először volt példa, hogy az abszolút versenyben is végig éremért játszott első csapatunk a 40 együttes között, és végül sikerült is megcsípni a bronzot, számos neves egyesület első csapatát leszorítva a dobogóról. Természetesen így ők az iskolák közötti versenyt is magasan megnyerték, míg ebben az elszámolásban nagy versenyben második csapatunk is felért a dobogó harmadik fokára.

Budapesti ifjúsági csapatbajnokság amatőr osztály, ősz:

abszolút 3., iskolák közötti 1.
Lauder I. (Kánai Bende, Biró Dániel, Koltai Anna, Radó Péter, Kárpáti Sára, Bognár Léna)

iskolák közötti 3.
Lauder II. (Csikós Csaba, Csikós Gabriella, Balogh Flóra, Bognár Sára, Bognár Kristóf)

 

A bajnokságban még két csapatunk szerepelt, fej-fej mellett végezve a középmezőny végén, így rutinos versenyzőink mellett alsós utánpótlásunk sok tagja is játék- és gyakorlási lehetőséghez jutott, és több újoncot is avattunk. Kiemelendő Fischer Balázs teljesítménye, aki tudása alapján fentebb is játszhatna, érmes csapatainkban, de a tavalyi évadhoz hasonlóan önfeláldozóan és sikerrel vitte a 3. csapat első tábláját, ezzel is segítve az utánpótláskorúakat. A gimnazisták kiszállásával a 4. csapatban hasonló szerep jutott a mindössze negyedikes Kiss-Antos Botondnak, aki kiválóan oldotta ezt meg, érett játékkal tartotta az egyesületi ellenfelek legjobbjait. Bognár Léna pedig az első játéknapon még az I. csapatot segítette, majd a következő kettőn a IV. csapat második tábláján majdnem hibátlan teljesítményt nyújtott.

Lauder III. (Fischer Balázs, Kárpáti Sára, Bognár Sára, Kárpáti Eszter, Haraszti Sámuel, Herédi Rachel, Nemes Ármin)

Lauder IV. (Kiss-Antos Botond, Bognár Léna, Szabó Dániel, Haraszti Sámuel, Bognár Kristóf, Herédi Rachel, Bakonyi Kíra, Kánai Lilla)

Szép volt lauderesek!

 

Koltai Dóri, Varga Boldizsár és Radó Dávid közben az MTK csapataiban a hivatalos osztályban vívtak újabb mérkőzést, az ő bajnokságuk tavasszal ér csak véget.






by Dr. Radut.