Jump to Navigation

Életmód Hete a NYIT-en

2017. november 11.

A héten Dr. Schwab Richárd neves gasztroenterológus orvos látogatott el iskolánkba.


Dr. Schwab Richárd sok hasznos és praktikus tanáccsal látta el a Kavics és a Hullám osztály tanulóit, nem csak táplálkozással kapcsolatban. Például, hogy mindig mentort kell választani, bárhova is kerül az ember az életében! Megismerhettük az elmúlt időszak forradalmi tudományos felfedezéseit, egyszerű, frappáns hasonlatokkal elmagyarázva. Megtudtuk, mennyire fontos szerepet játszanak a bélbaktériumaink az egészségünk és jó közérzetünk kialakításában.

 

Bognár Juli (Hullám osztály) foglalta össze nektek személyes élményeit:

 

Az előadást tudományos témakörökkel kezdtük, amelyekkel az előadó még pályája kezdetén foglalkozott. Az egész előadást egy kis életrajzi történet sorrendjével próbálta végigcsinálni, ami jó ötletnek bizonyult, mert az előadást érdekesebbé tette. Ilyen témakörök voltak a gének, a genetika és az ezzel kapcsolatos kísérletek és tévhitek. Ehhez a részéhez nagyon értelmetlenül fordultunk, de a rajzok és feliratok rögtön felkeltették az érdeklődésünket és megértették velünk, amit kellett. Olyan új fogalmakkal ismerkedtünk meg, mint például a szekvenálás, helikobakter, diverzitás és még ezekhez hasonló viccesen kiejthető szavakkal. Ha nem is mindegyiknek jegyeztük meg a pontos jelentését, legalább azt biztosan, hogy milyen témakörhöz tartozik, és az előadás e részének köszönhetően bepillantást nyerhettünk ennek a munkaterületnek a menetébe és rendszerébe.

Ezek után hallhattunk pár saját történetet is, például azt, hogy az előadó hogyan mentette meg egy beteg életét az első kórházi munkanapján.

Az előadás végén pedig szót ejtett az egészséges étkezésről, a gluténérzékenységről és az allergiát vizsgáló tesztekről. Az egészséges étkezésnél arra figyelmeztetett minket, hogy minél több zöldséget és gyümölcs együnk (gondolom, ez a mondat nem mond újat senkinek) és hogy az egyoldalú diéták nagyon rossz hatással lehetnek a szervezetünkre.

A gluténérzékenységgel és az allergiatesztekkel kapcsolatban pedig megosztotta velünk a véleményét és elmagyarázta nekünk, hogy miért is kételkedik az ezekkel kapcsolatos információkban.

Ahogy ő idézett az egykori tanárától, már azzal is előrébb juthattunk, ha legalább egy információt megjegyeztünk az előadásából. Szerencsénkre, szerintem, egynél többet is megjegyeztünk!





by Dr. Radut.