Jump to Navigation

Újabb labdarúgó sikerek

2017. október 04.

Labdarúgó küzdelmek zajlottak október 3-án, melyen a Bárka-Pálma fiai nagyszerűen szerepeltek.



Tíz csapattal, három csoportra osztva került megrendezésre a bajnokság.
A mi csoportunkban a Tamási és a Virányos iskolák voltak az ellenfelek.
Az első mérkőzésen hamar vezetést szereztünk a Tamási ellen Bombó ( Homonnay Zsombor) révén, 1:0. Ezután erős nyomás alá került a kapunk, melyet többször mentett meg a góltól bravúros védéseivel, Dankó Noam. De sajnos egy gólt sikerült begyötörnie az ellenfeleknek is, ezzel kialakítva a végeredményt, 1:1. 

A csoportkör második mérkőzése nem hozott nagy izgalmakat, mert csapatunk nagy főlénnyel játszott a Virányos ellen. Marcali Barna szerezte az első gólunkat szemerkélő eső közepette, majd kétszer is betalált Molnár Máté. Sok kimaradt helyzet után, az egyre erősödő esőben a 4:0-s végeredményt Barna állította be.

A kimaradt helyzetek kis hijján megbosszulták  magukat, mert izgulhattunk, hogy csoportelsők, vagy csak másodikak leszünk. 
Végül a jobb gólaránnyal, csoport másodikként bejutottunk a négy közé, az elődöntőbe.

Jókai iskola ellen immár zuhogó esőben léptek pályára a fiúk. A tét a döntőbe jutás volt.
Nagyon szép játékkal, óriási küzdeni akarással, magabiztosan jutottunk a döntőbe Bombó egy és Csikós Csaba két találatával, 3:0.

Bőrig ázva, ismét összekerültünk a Tamási csapatával. Kiegyenlített játék végén sajnos 0:2-s vereséget szenvedtünk, de a fiúkkal nagyon büszkék és boldogok voltunk így is. Tíz iskola között megszereztük az ezüstérmet.

Gratulálunk a fiúknak!

A csapat tagjai (mindannyian pályára léptek):

Benke Péter 
Csikós Csaba
Dankó Noam 
Homonnay Zsombor
Juhász Ferenc 
Marczali Barna 
Molnár Máté
Szenthe Bendegúz 
Tímár Péter






by Dr. Radut.