Jump to Navigation

Sakkhíradó V. évf. 5. szám - Ismét öt lauderes csapattal a budapesti ifjúsági csapatbajnokságban

2016. október 29.

Október 29-én az első három fordulóval elindult a budapesti ifjúsági csapatbajnokság amatőr osztálya, ahol a túlnyomó részt egyesületi csapatok (26 a 34-ből) között indult 5 lauderes csapatunkkal abszolút csúcstartók vagyunk!
 
Ezen a délelőttön csapataink a következőképpen álltak fel:
 
1. csapat Kánai Bende, Kárpáti Sára, Kánai Csaba, Kárpáti Eszter
2. csapat Koltai Anna, Balogh Flóra, Ruszkai Szonja, Csikós Gabriella
3. csapat Csikós Csaba, Biró DánielBognár Léna, Ladányi Benjámin
4. csapat Fischer Balázs, Kiss-Antos Botond, Kovács Benjámin, Stadler Panni
5. csapat Schönberger Erik, Radó Péter, Szabó Dániel, Petri-Lukács Sámuel
 
A gyerekek nemcsak a táblánál voltak igazán "fegyelmezettek", de nagy önállóságról tanúságot téve mindig gyorsan és biztosan megtalálták a helyüket a nagy kavalkádban, az első táblások profi módon töltötték ki és vezették az eredményjelentőket, a nagyobbak mindenben segítették a kisebbeket. Külön elismerés illeti az újoncainkat (Benjit, Lénát és Sámit), akik cseppet sem voltak megszeppenve, és mindannyian könyvelhettek el győzelmet is.
Remek kis közösség vagytok a nagy lauderes közösségen belül! :)
 
A hivatalos osztályban az MTK csapataiban Dán Anna, Koltai Dóra és Radó Dávid ültek asztalhoz, mindhárman hosszú, éles, jó partit játszottak, győzni azonban most csak Dórinak sikerült.
 
Az eredményeket megtekinthetitek a http://chess-results.com/tnr245404.aspx?lan=1 oldalon, ahonnan az is kiderül, hogy a következő fordulóban I-essel és V-össel számozott csapatunk egymással szemben ülhet majd asztalhoz!
 





by Dr. Radut.