Jump to Navigation

Mi tényleg kukoricáztunk

2014. október 20.

Kukoricázásunk rövid története...


Budapesttől 30 km-re, Kajászóra vitt minket a busz, ahol egy volt Ribizli csoportos kislány, Aliz nagypapája, Pali bácsi, és cimborája, Zoli bácsi várt bennünket.
Kipróbáltuk, hogy lehet a kukorica csövét letörni, azaz lecsavarni a növényről. Vödrökbe gyűjtöttük a zsákmányt, majd a sor végén zsákokba öntöttük össze. Mókásak voltak a Mogyorók, ahogy el-eltűntek a kukoricásban komoly képet vágva a küzdelemben.
A jól végzett munka után, a szendvicsek következtek, ültek egymás hegyén hátán boldogan a gyerekek és ettek, ittak, kínálgatták egymást.
Majd következett a lovacskocsizás a legyes és almásderes lovak húzta szekéren. 
A "hintón", ahogy ők nevezték, nagyon kapaszkodtunk, és még jobban vigyorogtunk. Mindenkinek fülig ért a szája, ahogy nagyokat nyekkenve döcögtünk  Zoli bácsival a bakon.
Jön a kocsi most érkeztünk, Ég a város, Égig érő tölgyfa volt, Megyen a hegyen a turista, és hasonlókat énekeltünk zötyögés közben.
Visszaérve Zoli bácsiék kertjébe, megismerkedtünk egy 12 hetes németvizsla kölyökkel, cicával, tyúkkal, libával, kotlóssal, és egy friss, melegen tojt tojással. A kíváncsibbak még malacokat is láthattak a gazdasszony jóvoltából, aki még marasztalt volna tovább. De sajnos ideje volt hazaindulnunk.




by Dr. Radut.