Jump to Navigation

Miskolcon osztálykirándulni?

2014. szeptember 05.

Miért ne? 

Nézzétek a képeket és mondjátok meg, jól döntöttünk?


Először magunk is megijedtünk az ötlettől, hogy Miskolcra menjünk. Aztán Mester Niki, aki Miskolcon töltötte tanulóéveit meggyőzött minket, és nem bántuk meg.

Remek szállásunk akadt a Nyilas Misi turistaszálláson, a sétálóutcáról nyíló utcában. A sétálóutca hangulatos, tele kiülőkkel, így ideális terepe volt az első délutáni városbújócskának, mely során a várossal kapcsolatos kérdéseket kellett megválaszolni. Ehhez néhol éles szem, máshol bátorság kellett, mert a feladat része volt miniinterjú-készítés a helyiekkel. Délután megmásztuk a miskolci adótornyot. 

Vacsi után éjszakába-nyúlóan kérdezz-feleleket játszottunk.

A második napunkon a kegyetlen ofők felhajtották a népes társaságot Miskolc külsőről Lillafüredre. A táv kb. 10 km-re sikeredett, ráadásul dimbes-dombos terepen, de nem bántuk meg. (Mármint Erzsi és én. A gyerekek...) Lillafüreden megnéztük a Palotaszállót és a vízesést, egyaránt kívülről, aztán loholtunk ebédelni, hogy időben odaérjunk a tapolcai barlanfürdőbe, kiáztatni túrázásban megfáradt tagjainkat.

Este mindenki holtfáradtan zuhant ágyba, legalábbis így folytatódnak a tündérmesék, de az osztálykirándulás nem csak játék és mese. Ennek megfelelően még sokáig hallgattuk két szobával odébbról a gyermekek halk beszélgetését és diszkrét kuncogását. Izgalmat csak egy kósza egér okozott, mely a bátrabbik ofő szobájában tűnt föl, de szerencsére Erzsinél még volt üres ágy.

Másnap délelőtt napfürdőt vettünk a városban, és egy könnyű ebéd után az állomás felé vettük az irányt.

Viszlát, Miskolc!

 





by Dr. Radut.