Jump to Navigation

A Lauder Iskola Teljesítmény Elismerési Rendszere a 2015/16-os tanévben

2015. január 24.

Pályázati beadási határidő:

2015. március 20.


Intézményünk a 2011/12 tanévtől kezdve új Teljesítmény Elismerési Rendszert (továbbiakban TER) vezetett be, amely egységes rendszerben kezeli mind a tanulók kiemelkedő teljesítményeit, mind a családok szociális helyzetét.

Célja, hogy elismerje, támogassa azon tanulókat, családokat, akik a Lauder Iskola által képviselt értékek bármely területén erőfeszítést tesznek, kiemelkedően eredményesek, és élve az iskola adta lehetőségekkel, tevékenységükkel — saját sikereiken túl — hozzájárulnak az Iskola céljainak eléréséhez, jó hírének öregbítéséhez.
 
A TER rendszer az Iskola filozófiájának gyakorlatban való megvalósítását többféle módon hivatott segíteni. A szülőkkel, családokkal együtt azt keressük a gyerekekben, miben jók, tehetségesek, s arra biztatjuk őket, hogy az adott területen nyújtsanak be pályázatot. Ez megteremti a lehetőségét annak, hogy tevékenységüket elismerő oklevéllel, esetleg díjjal is megerősíthessük. A megpályázható elismeréseket neves magyar zsidó személyiségekről neveztük el.
 
Beadási határidő: 2015. március 20.
Az ezt követően érkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.
A pályázatokat elektronikusan kérjük kitölteni.
Kitölthető TER online űrlap
A döntés az elismerésekről és a szociális támogatásokról: 2015. május 21.
A kiemelt díjak átadására 2015 őszén, az Újévi gyertyagyújtáson kerül sor.
 
Az elismerés formái:
 
  • ELISMERŐ OKLEVELET  kaphatnak azok a pályázók, akiknek teljesítménye a bíráló bizottság tagjai szerint az adott területen elismerésre méltó, s akik további erőfeszítéseket is vállalnak.  A kiadható elismerések számát nem korlátozzuk. Az oklevél tartalmazza az elismerés indoklását, az elutasítás okairól pedig szóban adunk tájékoztatást.  Egy évben csak egy területen kapható elismerő oklevél. 
 
  • Az elismerést megszerző pályázók közül a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtók DÍJBAN részesülhetnek. Az odaítélhető díjak száma korlátozott, azokról egy felkért bizottság dönt. A díjazottak személyre szóló TÁRGYJUTALOMBAN részesülnek. A díjazottak előnyt élveznek a TehetségHáz tagjainak kiválasztásánál.
 
  • Az elismerést elnyerő tanulók szülei, amennyiben a család szociális körülményei ezt indokolják, és ezt az itt található online szociális űrlap kitöltésével kérvényezik, ANYAGI TÁMOGATÁSBAN, alapítványi hozzájárulás csökkentésben is részesülhetnek.
Az erről való döntést a TER bizottság az Iskolaszék bevonásával hozza meg.   Rendezetlen adóssággal rendelkező család nem részesülhet az elismerés mellett anyagi juttatásban. Az elismeréssel adható támogatás maximális összege a mindenkori alapítványi hozzájárulás 75%-a lehet, amelytől csak egészen kivételes esetben, főigazgatói engedéllyel lehet eltérni. A főigazgató több éves támogatásról is dönthet.
A szociális űrlapon szereplő adatokat bizalmasan kezeljük.
 
A pályázatok értékelésének kiemelt szempontjai:
 
  • az elért teljesítmény, valamint bemutatásának hitelessége, mélysége
  • a bemutatott jövőkép realitása
  • a pályázat külső, formai megjelenése.
A pályázat elbírálásában részt vesznek:
 
  • az ajánlónak felkért pedagógusok
  • osztályfőnökök, mentorok
  • az iskola vezetősége
  • Iskolaszék (anyagi támogatás igénylésekor)
 
Elnyerhető díjak 2015/2016-ös tanévre:
 
  • Anna Margit-díj - Kiemelkedő képzőművészeti tevékenységért
  • Bánki Donát-díj - Kiemelkedő konstrukciós készségért
  • Hajós Alfréd-díj - A sport- és mozgáskultúra területén elért kiemelkedő eredményekért
  • Hevesy György-díj - A biológia területén elért kiemelkedő eredményekért
  • Kabos Gyula-díj - Kiemelkedő színészi tevékenységért
  • Kohn Sámuel-díj - A zsidó értékek magas szintű képviseletéért
  • Korda Sándor-díj - Kiemelkedő audiovizuális tevékenységért
  • Kőrösy Ferenc-díj - A kémia területén elért kiemelkedő eredményekért
  • Neumann János-díj - Az informatika területén elért kiemelkedő tevékenységért
  • Stein Aurél-díj - Az alkalmazott történettudományok területén elért eredményekért
  • Szabó László-díj - Kiemelkedő teljesítmény a szellemi játékok terén
  • Szenes Hanna-díj - Kiemelkedő közösségi érzékenységért, az iskola kiemelt programjaiban való aktív, építő tevékenységéért
  • Szép Ernő-díj - Kiemelkedő irodalmi tevékenységért
  • Szilárd Leó-díj - A fizika területén elért kiemelkedő eredményekért  
  • Turán Pál-díj - Kiemelkedő matematikai teljesítményért
  • Vámbéry Ármin-díj - Kiemelkedő idegen nyelvi teljesítményért
  • Várhegyi György-díj - Általánosan kiemelkedő tanulmányi eredmény elismerésére
  • Vázsonyi Vilmos-díj - A gyakorlati társadalomtudományok, a közélet területén kiemelkedő tevékenységért
  • Weiner Leó-díj - Kiemelkedő zenei tevékenységért
 
Megjegyzés:
Azon tanulók és családok számára, akik nem könnyen választanak a felsorolt díjak közül, ugyanakkor életükben megjelenik az iskola értékrendszere — fontos számukra a tanulás, érdeklődően vesznek részt a közös feladatok megoldásában, szívesen tesznek a környezetükért, a közösségért, a közösség előtt másokra is odafigyelve képviselik véleményüket, a közös megállapodásokhoz tartják magukat —, azt ajánljuk, hogy elsődlegesen a Szenes Hanna-díjra pályázzanak.




by Dr. Radut.