Jump to Navigation

Kimondott irodalom

2011. július 05.

Kerületi diákoknak szervezett verses, zenés vetélkedőt „Kimondott irodalom” címmel a MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. A meghirdetett négy kategóriában Romhányi József, Tóth Árpád, Pilinszky János és Orbán Ottó verseivel indulhattak a gyerekek, ráadásképpen a középiskolások megzenésítve előadhatták egy szabadon választott 20. századi magyar költő munkáját.
A zsűrit képviselő Gabnai Katalin elmondta, hogy a felsősöknek és középiskolásoknak nem volt könnyű dolguk, hiszen a megadott költőket egytől egyig fajsúlyos, néhol kifejezetten nehéz nyelvezet jellemzi. „A verssel való élni tudás megtanítását sajnos nem szorgalmazzák a legtöbb iskolában, ezért fontos, hogy a gyerekek átélhessék a költészet csodáját. Dicséretes kezdeményezés a hegyvidéki verseny, ahol a résztvevők bebizonyíthatták, hogy a mai generációkat igenis érdekli a vers és az irodalom” – foglalta össze a verseny tanulságait a drámatanár, színikritikus.
Gabnai Katalin úgy látja, a Hegyvidék jó úton jár, hiszen lehetőséget ad arra, hogy az itt tanuló diákok megmutathassák tudásukat. Minél több iskolai műhelyt kell létrehozni ahhoz, hogy a gyerekek valóban teljes munkát végezhessenek. „Minden tinédzsernek szüksége van az adrenalinra – fogalmazott. – Az iskolák dolga, hogy ezt a természetes igényt a tanulmányi versenyeken, színpadi produkciókon, különböző erőfelmérőkön keresztül vezesse le. Így esély van arra, hogy a fiatalok nem máshol keresik az izgalmakat.”
 
Helyezettek:
5–6. osztályosok:Czakó Blanka. Jutalomban részesült:Fehér Lili, Aradi Júlia
 
2011. július 5.





by Dr. Radut.