Jump to Navigation

Pészáh

Pészáh ünnepének több neve is van. A nevek magyarázatán keresztül fogjuk ismertetni az ünnep különböző jelentéseit.


A pészáhhoz kötődő parancsolatok közül az egyik legfontosabb, a kovászos étel fogyasztásának tilalma már niszán hónap 14-én érvénybe lép, de az ünnep valójában csak niszán 15-én kezdődik el, és hét (Izraelen kívül nyolc) napon át tart. Izraelben első és utolsó, Izraelen kívül első és utolsó két napja főünnep, a közbülső napok pedig az ünnepi időszak hétköznapjai (héberül חול המועד – chol hámoéd), a magyarul pontatlanul félünnepnek nevezett napok.

 

Az ünnep nevei: Pészáh az egyik legismertebb és legjellegzetesebb zsidó ünnep. Az ünnepnek több elnevezése van, minden név egy másik jellegzetességéről tanúskodik, és más vallási jelentést hordoz. E nevek segítségével, de az ünnepek bemutatásakor használt szokásos struktúra megtartásával fogjuk a legfontosabbnak ítélt tudnivalókat közreadni.

 

Vallási kérdés és érték: az első név – pészáh (פסח)

pészáh név a lifszoách – elkerülni – igéből származik, arra utalva, hogy a kivonulás éjjelén az egyiptomiakat sújtó tíz csapásból az utolsó és legsúlyosabb, az elsőszülöttek halála (az előző csapásokhoz hasonlóan) elkerülte a zsidók otthonait: „a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor elkerüllek benneteket, és nem sújt titeket pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét” (Mózes II, 12:13). Ebben az értelemben pészáh tehát az „elkerülés” ünnepe, melynek lényege az évenkénti megemlékezés arról, hogy Isten haragja elkerülte a zsidókat. Az elnevezés sugallta vallási gondolat tehát az, hogy az Örökkévaló gondviselő Isten, aki bünteti a gonoszokat, és megjutalmazza a jókat. Arra a vallási kérdésre, hogy mivel magyarázzuk meg a világ eseményeit és a világban tapasztalható rossz létét, a zsidó hagyomány válasza a Gondviselés eszméje, azaz annak feltételezése, hogy a világon tapasztalható minden jelenséget egy jó, mindenható és igazságos Isten akarata irányítja. A vallási hagyomány bölcsei elismerik: sokszor úgy tűnik, a világban nem érvényesül az igazságosság eszménye. (A jelen bibliai történetben például nehéz megmagyarázni az egyiptomi elsőszülöttek közül a gyerekek bűnét, amiért halált érdemelhettek.) A vallásos gondolkodók hangsúlyozzák, hogy az emberi ész képességei korlátozottak, nem tudunk mindent megérteni, viszont válaszként a Gondviselésbe vetett hit értékét javasolják. Aki elfogadja, hogy ezen a világon vagy a túlvilágon a tökéletes igazságosság eszménye érvényesülni fog, az kisebb eséllyel válik a világban tapasztalható rossztól megkeseredett, cinikus és mások problémái iránt érzéketlen, erkölcstelen emberré. A gondviselés eszméje nemcsak a zsidó vallás, hanem a kereszténység és az iszlám számára is fontos vallási alapelv.

 

2. Történelmi és társadalmi üzenet: a második név – A kovásztalan kenyér, pászka ünnepe (héberül חג המצות – chág hámácot)

Ez az elnevezés egy másik bibliai idézetből származik: „Az első hónapban, a hónap tizennegyedikén naplementekor van az Örökkévaló pészáhja. E hónap tizenötödik napja pedig az Örökkévaló kovásztalan kenyereinek ünnepe. Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek.” (Mózes III, 23:5-6) Az idézet szövege alapján úgy tűnik, eredetileg két külön ünnep volt: niszán hónap 14-én este pészáh, és 15-étől hét napon át a kovásztalan kenyér ünnepe. A kovásztalan kenyér egy harmadik bibliai forrás szerint (Mózes II, 12:33-34, 39) arra emlékeztet, hogy a zsidóknak sietve kellett elhagyniuk Egyiptomot és ezért még meg nem kelt kenyeret kellett magukkal vinniük útravalóként.

Minden nép történelmében alapvető fontosságú kérdés a nemzeti eredet meghatározása. A kivonulás Egyiptomból a zsidó nép számára az első nagy, közös cselekedet, a népnek mint közösségnek a születése. E név üzenete elsősorban a zsidó nép történetére való emlékezés, a közös múlt rituális újraélése. A kivonulás mítosza egyesíti a különböző társadalmi és vagyoni osztályokhoz tartozókat, és megteremti az összetartozás érzését a régen élt, a ma élő és a jövőben születendő generációk között. Az ünnep által teremtett, a történelmi korok és a jelen társadalmi korlátainak határait meghaladó “mi” élmény pészálegfontosabb társadalmi értéke. Az előző, vallási alapelvvel összhangban a megemlékezés a kivonulásról arra is utal, hogy az Örökkévaló nemcsak a teremtő Isten, aki a természet ura, hanem a történelmet irányító Isten is.

 

3. Történelmi kérdés és érték: a harmadik név – A tavasz ünnepe (héberül חג האביב – chág hááviv)

Ez az elnevezés a következő bibliai helyről származik: „Őrizd meg a tavasz (héberül אביב – áviv) hónapját és tarts pészáhot az Örökkévalónak, a te Istenednek, mert a tavasz hónapjában hozott ki Egyiptomból!” (Mózes V, 16:1). A „tavasz hónapja” kifejezés utal az ünnep mezőgazdasági jelentésére: pészáünnepe a korán érő gabona (árpa) aratásának kezdetét is jelezte. Eleinte, amikor a zsidó társadalom nagy része mezőgazdasági munkát végzett, ez a jelentés különösen hangsúlyos volt, hiszen a nép többségének megélhetése közvetlenül a termés minőségétől függött. Ez az aktuális, a mezőgazdasághoz fűződő jelentés felveti azt a történelmi kérdést, hogy a hagyomány mit tud kezdeni a történelmi körülmények változásával? A válasz erre az, hogy az életképes vallási hagyományok egyik legnagyobb értéke éppen az, hogy bölcseik képesek a múlt fogalmait, azok eredeti értékeit, üzeneteit adaptálni saját koruk szükségleteinek megfelelően, és így egyszerre megváltoztatva és megőrizve adják azokat tovább a következő generációnak. Így volt ez pészáesetében is: később, ahogy az ókori zsidó társadalom számára csökkent a földművelés fontossága, úgy vált az ünnep egyre inkább domináns üzenetévé a társadalom egésze számára közös történelmi jelentés.

 

4. Erkölcsi kérdés és érték: a negyedik név – Szabadságunk ünnepe (héberül חג חרותנו – chág chéruténu)

Ez az elnevezés az ünnepi imából származik, az ünnep minden napján elhangzik a következő könyörgés: „Szeretettel add nekünk Örökkévaló Istenünk ünnepi időszakainkat, hogy örömünkre legyenek, és ünnepnapjainkat, köztük a kovásztalan kenyér ünnepét, szabadságunknak idejét, hogy vidámságul szolgáljanak számunkra.”

Joggal gondolhatjuk, hogy az ünnep e jelentésében egy ma is aktuális politikai és erkölcsi érték, a szabadság jelenik meg: a zsidó nép azt ünnepli, hogy megszabadult az egyiptomi rabszolgaságból és elnyerte a „nemzeti önrendelkezés jogát”. Ez azonban csak részben igaz, és nemcsak azért, mert az ókorban a politikai szabadság fogalma jelentősen különbözött a modern értelemben vett szabadságtól, hanem azért is, mert a klasszikus zsidó felfogás szerint az egyiptomi fogságból való megszabadulás csak eszköz és nem cél volt. A zsidó hagyomány bölcsei szinte kivétel nélkül azt tekintették az erkölcsi szempontból értékes célnak, amikor a kivonulás után ötven nappal a zsidó nép megkapta a Szináj-hegynél a Tórát, az isteni törvényt, és ezen keresztül az Örökkévalót ismerte el egyetlen jogos uralkodójának.

A modern korban elterjedt egyik felfogás szerint a szabadság a korlátozó szabályok hiányát jelenti, azaz minél kevesebb törvény köt valakit, annál szabadabb az illető. Ha a szabadságot a korlátok hiányaként fogjuk fel, akkor felvetődik több fontos erkölcsi kérdés: miként lehet szabad az, aki betartja a Tóra rendkívül sok parancsolatát? Vajon a vallásos életforma választása nem feltételezi-e automatikusan a szabadság értékéről való lemondást? A válasz az, hogy létezik a szabadságnak egy másik felfogása is. Eszerint a szabadság lényege abban áll, hogy én döntök arról, mit teszek és mit nem, és ha saját döntésem eredménye, akkor akár a legszigorúbb, legaprólékosabb törvényrendszernek való engedelmesség közepette is szabad lehetek. Mivel folyamatosan módomban állna nem engedelmeskedni, de mégis a törvény betartását választom, ezért éppen az engedelmességemben jut kifejezésre a szabadságom. A Talmud bölcsei erre a szabadság értelmezésre gondolhattak, amikor pészáhot a szabadság ünnepének nevezték, és amikor azt mondták: “Csak az a szabad ember, aki a Tórával foglalkozik.” (Misná, Ávot traktátus 6:2)

 

Az ünnep szokásai: Az ünnep szokásai közül három különösen fontos:

 

A pészáhi áldozat – amíg állt a jeruzsálemi Szentély, a zsidó vallási kultusz legfontosabb része a hétköznapi és az ünnepi áldozatok elvégzése volt. Áldozatot bemutatni kizárólag a Szentélyben volt szabad. Kiemelkedően fontos volt a pészáhi áldozat, amelyben minden család köteles volt niszán hónap 14-én, Jeruzsálemben részt venni. Miután a rómaiak i.sz. 70-ben lerombolták a Szentélyt és megszűnt az áldozati kultusz, a pészáhi áldozatot is imákkal, tanulással és nem egy adott helyhez kötődő rítusokkal helyettesítették.

 

Az étkezési szokások – pészáh ünnepe alatt tilos bármilyen megkelt tésztafajtát vagy kovászt (a magyar kovász szó csak részben fedi le a héber חמץ (cháméc) szó jelentését, de az egyszerűség kedvéért ezt használjuk) tartalmazó ételt fogyasztani. Így az ünnep legjellegzetesebb étele a kovásztalan kenyér, avagy a pászka (jiddisesen macesz vagy héberül mácá). Mivel az ünnep alatt mindannak használata tiltottá válik, ami év közben kovásszal érintkezett, ezért a hagyományőrző zsidók az ünnep előtt kitakarítanak a lakásból minden chámécot, és az ünnep alatt külön edényeket és étkészletet használnak.

 

széder este – pészátalán legismertebb szokása a széder este megtartása. A héber סדר (széder) szó rendet jelent, és arra utal, hogy az estének pontos “forgatókönyve” van. Pészániszán hónap 14-én kezdődik, és az áldozati kultusz megszűnése óta az egyiptomi kivonulásról való megemlékezés az este fő eseménye. A megemlékezés közös tanulással történik, melynek szabott rendje van, de ugyanakkor mégis lehetőséget ad az egyéni önkifejezésre. A tanulás akkor igazán sikeres, ha mindenki elmondja meglátásait, magyarázatait a hagyományos szövegekkel kapcsolatban, vagy akár csak megosztja a többiekkel az ünneppel kapcsolatos személyes élményeit, gondolatait. Az este főszereplői általában a gyerekek, és az egyik legfontosabb cél, hogy lehetőséget kapjanak a tanuláson keresztül az egykori események újraélésére, és így a történelmi esemény a személyes életük részévé váljon.

_____

A zsidó hagyomány ősi és modern szövegek folyamatos tanulására, értelmezésére és újraértelmezésére épül. A tanulás többnyire párban zajlik, ketten vagy többen próbálják közösen értelmezni a szövegeket. Általában annál hatékonyabb, minél több és mélyebb kérdést sikerül felvetni, éppen ezért a jesivában, azaz a hagyományos zsidó tanházban az elismerés komoly jele, ha valakiről azt mondják: „Jól tud kérdezni!”. Az alábbiakban pészáhhoz kapcsolódó két rövid szöveget idézünk, és arra bátorítunk mindenkit, lehetőleg másokkal közösen értelmezze és tanulja azokat. A tanulást segítendő minden szöveghez kapcsolódóan feltettünk néhány kérdést, de természetesen számos más kérdés is feltehető!

 

1. szöveg: Mózes II, 12. fejezet 33-34, 39

Az egyiptomiak is erőltették, hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból, mert ezt mondták: Így mindnyájan meghalunk! A nép köntösébe kötve, teknőstül vette vállára a kovásztalan tésztát.

Az Egyiptomból magukkal hozott tésztából kovásztalan lepényeket sütöttek, hiszen nem volt megkelve, mivel az egyiptomiak kergették őket. Nem késlekedhettek tehát, és útravalót sem tudtak készíteni maguknak.

Kérdések a továbbgondoláshoz:

1. Ez a bibliai szöveg az ünnep melyik nevéhez kapcsolódik? Milyen érzéseket erősíthet, ha valaki “átéléssel” olvassa e szöveget?

2. Milyen a közösségi, népi léthez kapcsolódó fogalmakat, élményeket juttathat eszünkbe e szöveg?

3. A széder este elején felmutatják a pászkát, és azt mondják: “Ez a szegénység kenyere, melyet Egyiptomban ettek őseink”. A bibliai szöveggel összeegyeztethető ez a kijelentés, vagy ellentétben áll vele? Miért? Ha úgy véled ellentétben áll, akkor fel tudod-e oldani az ellentétet?

 

2. szöveg – Babilóniai Talmud, Brákhot 17a

Imája után Rabbi Alexandri azt szokta mondani: Világ Ura, mi akaratod szerint élnénk, de tudod mi tart minket vissza? A kovász a tésztában és a népeknek való szolgaság. Legyen az a Te akaratod, hogy megszabadítasz bennünket a kezeik közül, azért hogy teljes szívvel tudjunk szolgálni Téged.

1. Minek a jelképe ebben a szövegben a kovász?

2. A politikai szabadság ebben a szövegben eszközként vagy célként jelenik meg?

3. Milyen szabadság értelmezést tükröz ez a szöveg? (Olvasd újra a negyedik névről szóló részt, és annak alapján próbálj válaszolni a kérdésre.)

Háttér ismeret: Rabbi Alexandri a 4. században élt Izrael földjén, és arról volt ismert, hogy mindenkit a többi ember iránti jótettekre és a rászorulóknak való adakozásra buzdított.

 

Forrás: http://haver.hu/zsidosagrol/unnepek/paszach/  

 

Megjegyzés: A héber ח és כ betűket "erős hának" ejtik (mint a német nacht szóban), ezért mi h-ként jelöljük.





by Dr. Radut.