Jump to Navigation

Húszéves a Lauder


Cikk a Köznevelésben

Online

A budai International Business School épületében tartotta megalakulásának huszadik évfordulójára emlékező ünnepségét a Lauder Javne Világi Zsidó Iskola. Az ünnepségen részt vett Aliza Bin-Noun, Izrael Állam nagykövete, Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, Ronald Lauder magyar származású amerikai üzletember (Estée Lauder fia), akinek bőkezű adománya tette lehetővé az iskola működését, a magyar szellemi élet számos kiemelkedő szereplője, illetve természetesen az iskola tanárai, jelenlegi és volt diákjai valamint szüleik.
   
„A 80-as évek végén, a rendszerváltást megelőző évben lázasan készültünk az új iskola létrehozására. Akkoriban egy kis csapat úgy vélte, hogy a zsidó hagyományok megismertetését segítő, a kor követelményeinek megfelelő tartalmú és legkorszerűbb pedagógiai módszerekkel működő iskola létrehozásának lehetősége elérhető közelségbe került – mondta Szeszler Anna, a Lauder igazgatónője. - 20 éve, 1990. szeptember 1-én sajátos összefogás eredményeképpen megnyithattuk a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolát. Mára mindez történelem.”
 
Az ünnepség a Lauder szellemiségéhez igazodóan egyszerre volt emelkedett és oldott, színvonalas és közvetlen. Fölléptek az iskola valamikori tanulóiból lett művészek – a Zmirim (Pacsirták) zenekarral együtt játszott például Somló Tamás, Dés László és Gerendás Péter. Az ünnepségen megszólalók egyaránt kiemelték az iskola nyitottságát, eredményességét és pedagógiai innovációit.
 
„Tudjuk, hogy miért, és tudjuk, hogy merre megyünk. A gyermekbetegségeket leküzdve azt is tudjuk, hogyan valósíthatjuk meg céljainkat. Az eltelt húsz év során kialakított különleges programjaink egyre ismertebbek és elismertebbek lettek mind a bennünket választó családok, mind az oktatás köreiben. Gyerekeink, diákjaink eredményei önmagukért beszélnek” – olvasható az iskola honlapján.
Valóban: a Lauder egyike azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek a személyiségközpontú pedagógiai gyakorlati, mindennapi megvalósításával vívtak ki maguknak tekintélyt –nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Az alternatív oktatási intézmények helyzetét bemutató sorozatban rövidesen a Köznevelés is átfogó riportot közöl a Lauder helyzetéről, történetéről, távlatairól, illetve arról, hogy a volt diákok nemcsak miként emlékeznek vissza az itt töltött évekre, hanem hogy felnőtt fejjel miként ítélik meg, mi vált hasznukra abból a másfajta pedagógiából, amely a Laudert jellemezte és jellemzi.
Húsz év nem nagy idő egy oktatási intézmény történetében, de igen nagy idő egy pedagógiai innováció esetében: eldöntheti, bizonyíthatja, hogy helyes volt az út, amelyet az alapítók választottak.
 
Gratulálunk a húszéves iskolának!


by Dr. Radut.