Jump to Navigation

Erdélyben jártunk

2010. szeptember 04.

Erdélyben jártunk! Sok-sok Micve pontot gyűjtöttünk! Íme a beszámoló!!

2010.augusztus 31-szeptember 3 között 4 napot tölthetett iskolánk 12.évfolyamos Háj osztálya Erdélyben.

A kirándulás célja: közösségformálás, Erdély történelmi emlékeinek megtekintése, zsidó emlékek felfedezése. Iskolánk Micve munkacsoportja a tavalyi évtől kezdődően dolgozza ki azt a programot, amely elősegítheti a szociális kompetenciák fejlesztését, s a kirándulásunk folyamán, ezt próbáltuk elősegíteni gyerekeinkben.

A programunk állomásai a következő helyszínek voltak: Nagyvárad-Csucsa-Kalotaszentkirály-Torda-Torockó-Kolozsvár-Bánffyhunyad-Torockószentgyörgy.

A gyerekek az utazás során kaptak egy részletes történeti áttekintést Erdély

történetéből, majd az egyes állomások rövid történetét is megismerhették, kapcsolatot találva a magyar irodalommal, Ady Endre és Jókai Mór kapcsán.

Külön élményt jelentett Kolozsváron a Házsongárdi temető zsidó részének a megtekintése, szerencsére  egész jó állapotban voltak a sírok.

Nagyváradon a Neológ zsinagógában tettünk látogatást, amely felújítás alatt levő zsinagóga, de így is megmutatkozott az épület különleges szépsége.

A 4 nap alatt az erdélyi tájakat is megismertük, túráztunk a tordai hasadékban, a tordai sóbányában, s a torockószentgyörgyi várat is megmásztuk.

Jártunk múzeumokban: Nagyváradon a Kincstárban, a kalotaszegi tájházban, a torockói helytörténeti gyűjteményben.

A szállásunk Kalotaszentkirályon volt, amely egy szép falu Ady Endre-emlékkel, jellegzetes festett fakazettás mennyezetű templommal. Itt képet, ízelítőt kaptak a gyerekek, milyen a kisebbségi lét Erdélyben, a falu 20%-a román nemzetiségű volt. De ezt végig a kirándulás során láthatták, tapasztalhatták a gyerekek.

A kiránduláson, illetve az azt követő beszélgetések során is kiderült, hogy nagyon hasznos, tanulságos volt a 4 nap. A gyerekek megérezték, hogy mennyivel más életek is lehetnek, határon túl, mit jelent a kisebbségi lét, a szegénység, a más kultúra, mennyire muszáj empatikusnak, elfogadóbbnak lenni más kultúra, más szokások, hagyományok felé.


Marci, a sofőr DSC00004.JPG Kanonok sor-Nagyvárad DSC00020.JPG Kőrösfő Kalotaszentkirályi templombelső Házsongárdi zsidó temető Zsidó temető Farkas utcai templom, Kolozsvár DSC00042.JPG DSC00047.JPG DSC00050.JPG Farkas utcai református templom Insomnia-Kolozsvár Insomnia-cherry shake DSC00059.JPG DSC00060.JPG DSC00062.JPG Tordai sóbánya-tó Tordai sóbánya, munkások Tordai hasadék Tordai hasadék-esőben DSC00083.JPG DSC00085.JPG DSC00086.JPG Kaoltaszeg DSC00092.JPG Festett fakazettás mennyezet DSC00101.JPG DSC00100.JPG Székelykő-Torockó Torockó Torockószentgyörgy-Brassai Sámuel szülőháza Csucsa-Ady emlékmúzeum Csoportkép a vajol előtt DSC00131.JPG DSC00136.JPG DSC00138.JPG Népviseleti bemutató Táncház Nagyvárad Szecessziós házak DSC00202.JPG DSC00197.JPG Sas palota Zsinagóga Nagyváradon Csucsa-Goga síremlék Boncza-kastély Csucsa DSC00177.JPG Nagyváradi Neológ zsinagóga Nagyváradi zsinagóga Zsinagóga DSC00187.JPG



by Dr. Radut.